Kis tér merész ötletekkel

A kialakított ingatlan mindössze egy térből álló garzon lakás. Így komoly kihívást jelentett, hogy mozgalmas és kényelmes térelosztást alkossak.

A tulajdonosok nyitott hozzáállásával, egy igazán különleges kis otthont kaptunk végeredménynek. Mutatom is az ötletet, hogyan nyerte el végleges formáját.

Kimondott kérés volt, hogy legyen hálószobai jelleg is a kislakásban, ezért egy nyitott fém térelválasztó került be a szoba kellős közepére. A fekete fém keret minimálisan megtöri a teret és megkapjuk azt az érzetet, hogy külön terek vannak a lakásban.

A fókusz az összhatáson van itt is, hogy a végén az eredmény egy otthonos, pihentető lakás legyen, viszont ne tucat megoldással.

Színekben az erőteljes színek kaptak hangsúlyt, harsány narancssárga, sötét barna és türkiz kék. A dupla ágy mögötti fal dekor tapétája lett a lakás legszembetűnőbb pontja. Ezt a rinocérosz alakú falra szerelt éjjeli lámpa jól kiegészíti.

Fontos szempont volt, hogy a lakásnak a mai modern elvárásoknak maximálisan meg kellett felelnie. Ezt hangsúlyozza a teljesen gépesített konyha étkező pulttal.

Az arany szín a lámpák és kiegészítőkkel került be a lakásba, amivel az elegancia érzetet növeltem.

 

Pink Elegancia

Szívesen használnál erős színeket a lakásban, viszont eddig nem merted bevállalni?

Mutatok pár ötletet erre, hogyan is lehet egy pink konyha elegáns megoldás 🙂
Kimondott kérés volt a magenta szín használata a tulajdonosok által, ehhez szépen párosul az eleganciát adó arany és krém színek használata.

A fókusz az összhatáson van, hogy a végén az eredmény egy otthonos, pihentető lakás legyen, viszont ne tucat megoldással. A mai modern elvárásnak maximálisan meg kell felelnie, teljesen gépesített konyhája, kis étkezője és térelválasztó használata a kis négyzetmétert optikailag megnöveli.

A térelválasztó jó megoldás az amerikai konyhás nappali esetén, főleg ha nem nagy a tér és mindennek el kell férnie. A krém szín választása egységed ad a festett falakkal és a bútorszövetek színével.

Csodás Penthouse

Már a csodás panoráma fantasztikus élményt ad ebből a lakásból, ezért a kilátáshoz méltó eleganciát szerettem volna létrehozni.

A csodás nagy nappali térelrendezése ideális megoldást adott egy dupla kanapé megoldásnak. Itt kényelmesen leülhetünk, beszélgethetünk vagy csak élvezhetjük a csodás balatoni panorámát. Az arany színű lerakóasztalok és a nagy méretű arany színű állólámpa mind mind az eleganciát hangsúlyozzák. A nappali legerőteljesebb fókusz pontja a csodás kilátás. Ezért kellemes bézs függöny került az ablakok elé, mert nem szerettem volna csökkenteni a térérzetet.

Mivel a Balaton vizének színe több kék színárnyalatot is tartalmaz, ezt hoztam be a lakásba és több felületen is megjelenítettem. Ilyen például a nappali tapétázott fala ami színátmenetes. Valamint a konyha teljes front felülete.

Már belépve a lakásba az impozáns természetes fából készült előszobai szekrény fogad minket, aminek a hasznos tárolási funkciója elsőre fel sem tűnik, mivel csak dekor falat látunk.

Külön étkező kerülhetett kialakításra, a nagy térnek köszönhetően. Az étkező asztal fölé impozáns arany színű függőláma került, az asztal köré pedig elegáns és kényelmes bársony étkező fotelek. Nem utolsó szempontként pedig étkezés közben is lehet élvezni a csodás panorámát.

 

Kék Sárga Piros

Három erőteljes szín használatából is kisülhet valami jó. 🙂

Kimondott kérés volt a vidám és színes hangulat megteremtése a lakásban, mivel ebben az esetben a megrendelő kisgyermekes házaspár volt.

Kellemes kihívás volt megtalálni a türkizkék, napsárga és piros színek harmóniáját a lakásban. Kisebb és nagyobb felületen jelenítettem meg a színeket, mint például a konyhabútor felső kék frontján, türkiz kanapén és napsárga függönyön, amik a kiegészítőkkel végül szép egységet hoztak létre.

Emellett fontos volt, hogy ne legyen túlzó az összkép, hanem meg tudjon maradni a kényelmes vidám otthonos érzés, ezért bekerült a fehér és a fekete szín is lakásba. A fekete szín a lámpáknál és dohányzó asztalnál, valamint apróbb kiegészítőkben. Míg a fehér szín az étkező székeknél jelent meg, illetve ebben az esetben nagy fehér falfelületek maradtak, növelve ezzel a nagyobb térérzetet.

A piros szín a gyerekszobában kapott helyet, ebből is az egészen sötét szinte már bordó piros a matróz kék színnel párosítva.

Mernél ilyen színeket használni a lakásodban?

 

Balatoni türkiz

Ennél a kivitelezésnél fontos szempont volt, hogy a türkiz színt használjam fel központi színnek a lakásban. Ezért már az ajtón belépve a nappali sarokkanapé mögötti falán találkozunk is vele. Az ombre színátmenetes tapéta kellemesen vezeti a színárnyalatokat egészen az erőteljes türkiztől a halvány kékig.  Így összességében nem túlzó az összhatás.

A türkiz szín mellett a korall pink és arany színek kaptak még helyet. Ami összességében izgalmas mozgalmasságot ad az enteriőrnek.

A kiegészítők, lámpák arany eleganciája jól belesimul a környezetbe, nem harsány, inkább visszafogott érzetet akartam elérni a használatukkal.

A balatoni panoráma és a nagy méretű terasz ajtó nyitott érzetet ad a lakásnak, nem mellesleg a kiváló fényviszonyok mellett.

Bútorozás szempontjából a beépített bútorok, média fal, előszobai gardrób kapcsán a lakás laminált padlójához hasonló világos természetes fát választottam, hogy a lakás egysége, harmóniája még jobban tudjon érvényesülni.

A textíliák letisztultak, kényelmes puha érzetet adnak a lakásban lévők számára.

Végeredményben a lakás színét a türkiz kék jellemzi, viszont az apróságok, kiegészítek, drapériák színei az összképet lágyítják és hangulatossá varázsolták.

Erőteljes színek vonzása

Amikor erőteljesebb sötét színeket használok fontos, hogy a lakás összképének végeredménye egy melegséget adó érzés legyen.

Ennél a megrendelésnél a sötétbarna és sötét dió szín kapott központi szerepet, mert egy karakteres lakást szerettek volna a tulajdonosok. Ehhez az elképzeléshez a farmer kék színt világos barnával és bézzsel kombináltam.

Fontos volt a természetes fa bútor elemek beemelése a lakásba. Ilyen például a dohányzóasztal, ami uszadékfából készült és több dekorációs kiegészítő is.

A hálószoba amellett, hogy a kényelmet és a pihenést szolgálja fontos, hogy a lakás többi részéhez kapcsolódjon stílus jegyekben. Ezért ide is bekerült a sötét diófa szín például az ágy melletti dekor panel formában, illetve az arany színű falra szerelt éjjeli lámpa, valamint a sötétbarna ágy is már a nappaliban megtaláltató színekkel harmonizál.

A konyhai fotó csalóka, mert ez a konyha elég kis méretű. Viszont a tervezett kialakítással, az ehhez választott színek és anyagokkal optikailag nagyobb hatást értem el. Minden gép kényelmesen elfért, így a mai modern normáknak megfelel. A kék és sötét dió szín itt sem maradhatott el a front felületek használatakor, az étkező részt pedig magasított pult megoldással váltottam ki, a kényelmes helykihasználás miatt.

Szereted a természetes anyagokat a lakásban?

 

Bézs és magenta pink a lakásban

Hogyan is fér meg ez a két szín egymás mellett. A válasz nagyon egyszerű, könnyen és jól, némi átgondolt tervezés után.

A lakásban a magenta szín egyetlen helységben kapott központi szerepet ez pedig a közlekedő. Itt viszont a teljes falat erőteljes magenta színre színeztük, amit a mennyezeti csillár üveg textúrája és arany színe eleganciával tölt meg. Valamint az ide választott előszobai ülő fotel selymes kárpitja és arany lerakó asztala tovább növeli a kényelmet. Az előszoba teljes fala sötét dió bútorlappal került bevonásra, az ebben elhelyezett rejtett led világítás pedig kellemes melegséget és különleges hangulatot teremt.

A lakás többi része már visszafogott, természetes világos színeket kapott, a bézs konyha, arany lábas étkező fotelek, a nappali okkersárga kanapéja is már a visszafogottságot, otthonos hangulatot erősíti.

A hálószobák  a pihenés, kikapcsolódás, kényelem jegyében készültek. Az átgondoltan tervezett gardrób szekrények, valamint a beépített led világítások mind mind a pihenni vágyók kényelméért vannak.

Végeredményben a magenta szín a lakás szemet vonzó pontja lett, nem túlzó, inkább izgalmas.

 

Balatoni napsárga

A lakás kialakításánál fontos szempont, hogy kiadásra készül.

A választott színek a napsárga és szürke, fekete kombinációja.

Belépve az előszobában krémbézs színű beépített szekrény került, nagy méretű tükrös ajtóval, ami optikailag növeli a kis méretű előteret.

A nappaliba ezért egy domináns szürke kanapé került a fehér fal elé. E fölött egy színes absztrakt festmény dobja fel a fehér falat. A kanapéra színes párnák kerültek, amik megtörik a szürke egyhangúságát. A függönyök is napsárga színben pompáznak. Innen jutunk ki a teraszra, amiről csodás balatoni panoráma tárul a szemünk elé.

A nappalihoz jól illik a konyha sárga lacobel üveg hátfala és krémbézs, sötét antracit szürke frontjai.

Ebben az esetben pultos megoldással került kialakításra az étkező rész, szürke székekkel.

A nappali média fala színazonos a konyha szürke frontjával, ezzel kellemes egységet hoz a lakás egészébe.

A lakásba több dekor és műnövény került, hogy otthonosabb érzetet adjon.

A hálószobába épített ágy kerül, méretre készített beépített szekrénnyel. Ide került még egy napsárga puff valamint, színben azonos sötétítő függöny.

A fürdőszobában, méretre készített design bútor került, beépíthető porcelán mosdóval. Itt a magasfényű fehér és természetes fa munkapulttal kapott a helység otthonos hangulatot.  A modern érzést a Led tükör adja.

 

Narancssárga ékszerdoboz

A lakás kialakításánál fontos szempont volt, hogy kis négyzetméter állt a rendelkezésre. Ezért a térszervezés fontos szerepet kapott. Mindennek el kellett férnie.

A választott színek az erőteljes narancssárga és smaragd zöld. Mindezeket ötvözni a természetes anyagokkal és természetes földszínekkel.

Belépve az előszobában nagy méretű beépített szekrény fogad, tükrös ajtóval, ami optikailag növeli a kis méretű előteret.

A nappaliba térelválasztó került, elé egy smaragd zöld kinyitható bársonykanapé, ami erőteljes színével központi szerepet kapott. A kanapéra színes párnák kerültek, amik lágyítanak az erőteljes zöld színű kanapén. A drapériák, függönyök visszafogott bézs színt kaptak, amik növelik a lakás világosságát.

Ebben az esetben pultos megoldással került kialakításra az étkező rész, ami narancssárga színt kapott. Rattan étkező asztalok kerültek köré. Itt az anyaválasztás célja az volt, hogy természetes színnel vegyük körbe a vezető narancssárga és zöld színeket.

Egyedi megoldásként egy rattanból készült mennyezetre rögzített függő fotel is bekerült a térbe.

A lakásba több dekor és műnövény került, hogy otthonosabb érzetet adjon.

 

 

Lakberendezés és lakásfelújítás tervezéstől a kivitelezésig

Profi lakberendezők Budapesten

Lakásfelújítási szakértők